Falusiszállásportál-Olcsó falusi szállások,vidéki szálláshelyek

Geszti Vendégház-Kunhegyes

Kunhegyes kisváros, mely megtartotta ősi jellegét, élénk kulturális életet él. Az alföldi puszta szépsége, az időjárással dacoló műemléki épületek, köztéri szobrok a Tisza-tó kirándulást valamint a helyi és környező települések termál-, és gyógyvizei pihenést és gyógyulást kínálnak vendégeinknek, miközben éhségüket csillapíthatják az ősi, hagyományos módszerrel készített kun ételek bőségével.

Az alföldi település hangulatát türközi az ideérkezők számára a máig élő hagyományápolás. Az itt élő emberek múltját és mindennapjait idéző néprajzi gyűjteménnyel körülvett épületben kialakított 3 db kétágyas és 1 db 3 ágyas zuhanyzós szobák, közös konyhával, hangulatos étkezővel, társalgóval várják Önöket.
Ezen kívül a kényelmes búbos kemencés és nádfedeles egyenként 3+1 ágyas, összkomfortos parasztházaink történelmi hangulatukkal egész évben várják a nosztalgiázni, kikapcsolódni vágyókat.
Helyben megtekinthetőek és elsajátíthatóak a térségre jellemző kézműves mesterségek (vert csipke, szőnyegszövés,) valamint az udvaron található kerti kemencében készült ételek. (kemencés lepény, ferdinánd, cserépedénybe készített ételek, stb. ).
Vendégeinknek ingyen kerékpárt tudunk biztosítani. Gyermekek részére 8 négyzetméteres homokozó játékokkal együtt, valamint mérleghinta, mászóka és hinta áll rendelkezésre. A bébi korosztály számára gyermekágyat, fürdető kádat tudunk biztosítani.
A háznál található nyársaló hely, lengőteke, baromfiudvar, valamint konyhakert is.

Szolgáltatásaink:

Saját parkoló,
Kerékpár használat
Gyerek játszótér
Kosárlabda,Lengőteke,
Konyhakert
Füves udvar
Mozgássérültek fogadása,
Kemence használata,
Baromfiudvar,
Angol nyelvismeret,
Közös helyiség,
Kézműves bemutatás és oktatás.

…(K)

Árlista

Kunhegyes kisváros, mely megtartotta ősi jellegét, élénk kulturális életet él. Az alföldi puszta szépsége, az időjárással dacoló műemléki épületek, köztéri szobrok a Tisza-tó kirándulást valamint a helyi és környező települések termál-, és gyógyvizei pihenést és gyógyulást kínálnak vendégeinknek, miközben éhségüket csillapíthatják az ősi, hagyományos módszerrel készített kun ételek bőségével. Az alföldi település hangulatát türközi az […]

Térkép

Kiindulási hely

Adja meg a helyet ahonnan indúlni szeretne:

Érkezési hely

Válassza ki az érkezési helyet: