Falusiszállásportál-Olcsó falusi szállások,vidéki szálláshelyek

Gomba Parasztház

Tisztelt Látogató!

Szeretettel üdvözlünk engedd meg, hogy röviden bemutatkozzunk neked!

Az én nevem Gombkötő “GOMBA” Szilárd. Vidéken születtem, de az élet, a munka felsodort Budapestre. Sok év után sikerült 2014-ben véletlenek sorozatának köszönhetően megvásárolni ezt a kis parasztházat Borjádon, eme történelemmel is átszőtt csendes Tolna megyei falucskában. Falucska…igen….gyakorlatilag egy kis utca a Sió partján.

A ház felújítása közel 2 és fél évet vett igénybe. Párommal Orsival, sokat dolgoztunk, gondolkoztunk, kutattunk, hogy megpróbáljuk a régi kornak megfelelő hangulatot, a mai kor elvárásaival ötvözve létrehozni ezt a kis vendégházat.

Vendéglátós családból származom, kereskedelmet vendéglátóipart tanultam, nagyapám, édesapám vendéglátással foglalkoztak. Édesanyám borász volt. Édesapám emellett lótenyésztéssel foglalkozott és egy saját lovardát vezetett hosszú éveken át. Van tehát indíttatás, bár 15 évig én is elszakadtam ezektől a gyökerektől, a földtől is….hivatásos repülőgépvezetőként dolgoztam… mostanra visszatértem a földre…Borjádra….100 éves parasztház, kemence, pince, Sió, erdő,és újra vendéglátás és a magyar hagyományok megőrzése.

Bízunk benne, hogy eljössz, jöttök hozzánk és belekóstoltok ebbe a csodálatos életbe, ami a magyarságunk gyökere.

Tisztelettel:

“GOMBA”  és Orsi

Programok:

Borjádi barangolás

Péntek

Érkezés pénteken 16.00-17.00 h óra között
Köszöntő pálinka, majd a ház birtokba vétele.
Bőséges vacsora, sörrel, borral, pálinkával, ki mit kíván…természetesen van házi szörp is ha valaki azt szeretne…

Szombat

09.00 h Reggeli, házi finomságokkal.

14.00 és 16.00 óra között meglátogatjuk a Borjádi Méhest, a szomszédban lévő Sas Kúrián belül. Petőfi itt írta Négyökrös Szekér című versét. Különleges élmény sétálni a Sió parton az árnyas fák alatt, ahol egykor Petőfi is pihent.

A Sas Kúria után néhány perces sétával elérhető Magyarország egyetlen különleges ipari műemléke a Borjádi Söréttorony. A torony tetejéből csodálatos kilátás nyílik a Sió Völgyére, a csodálatos Tolnai tájra és a Kajdacsi öreg templomra.

17.00 h vacsora kemencés magyaros ételekkel.

 

Vasárnap

09.00 h Reggeli házi finomságokkal.

Pihenés, túrázás, biciklizés….ki mit szeretne….

15.00 h Ebéd vagy estebéd klasszikus magyar ételekkel.

Szállás elhagyása 17.00 h-ig

A program teljes díja 20.000.-Ft/fő, ami tartalmazza a két éjszakai szállást, a teljes ellátást, a Petőfi emlékhely és a Söréttorony belépőit, valamint az idegenvezetést is. 

FOGLALJON MOST!!!!!

Szeretettel várjuk, ha kérdése van keressen bennünket.

06-70-779-7779
“Gomba” gazda

Falusi Birkavágás

Érkezés 

Első nap

17.00 h a ház birtokba vétele

19.00 h bőséges vacsora italokkal.

Második nap

8.00-9.00 h bőséges reggeli, házi finomságokkal, italokkal.

10.00 h Egy fiatal birka levágása megtisztítása és konyhakész állapotba történő előkészítése. A munkafolyamatokban minden vendég részt vehet, ha szeretne.

Az előkészített friss húsból bográcsos birkagulyást és kemencés birkasültet készítünk. Természetesen a főzés minden folyamatába részt vehet a kedves vendégünk, amennyiben szeretne. Alapanyagok előkészítése, kemence felfűtése, ízesítés és kóstolás…stb…

Az ételek elkészülte után kb. 17.00 h tálalunk és elfogyasztjuk a birka tort, finom házi pálinka és szekszárdi borok kíséretében.

Harmadik nap

8.00 h – 10.00 h között reggeli majd séta a Borjádi Petőfi Emlék Méhesbe és a Sörétgyártó toronyba, ahol idegenvezetéssel megtekintjük a helytörténeti emlékeket.

A program teljes díja 10 fő részére MOST CSAK  25.000.-Ft/fő, ami tartalmazza a két éjszakai szállást, a teljes ellátást, birka vágást, a Petőfi emlékhely és a Söréttorony belépőit, valamint az idegenvezetést is. 10 főnél kevesebb létszám esetén a program díja 230.000.-Ft létszámtól függetlenül.

FOGLALJON MOST!!!!!

Szeretettel várjuk, ha kérdése van keressen bennünket.

06-70-779-7779
“Gomba” gazda

Vadászat!

Vadászat!

Magyarország egyik legértékesebb nagyvadas vadászterületén található a házunk. Gímszarvas, Dámszarvas, Őz, Vaddisznó egyéni vadászati lehetőség szállással, ellátással, egyéni kísérettel. Kérjen egyénre szabott ajánlatot!
Hívjon most! 06-70-779-7779

Árlista

Kérje egyedi árajánlatunkat!

Kép galéria

  Mégtöbb kép

Térkép

Kiindulási hely

Adja meg a helyet ahonnan indúlni szeretne:

Érkezési hely

Válassza ki az érkezési helyet: