Falusiszállásportál-Olcsó falusi szállások,vidéki szálláshelyek

Határcsárda Panzió-Bajánsenye

Vendégházunk és Panziónk az Őrségben, Bajánsenyén található a Határcsárda Étterem udvarán, illetve tetőterén.

Az Őrségbe érkezőt rengeteg élmény várja.
Régmúlt korok építészeti öröksége, erdei séták, illatos szamócával, málnával, gombákkal. Hatalmas túrák gyalog, kerékpárral, vagy akár szekéren, lóháton. Erdőkkel övezett tavak fürdésre, horgászásra, feltöltődésre. Fazekasok, kópickötők, akik őrzik az ősök tudását, formavilágát. És nem utolsó sorban a finom ízek, az egykori helyi ételek – málék, dödöllék, rétesek – kóstolása.

Az Őrségbe érkezőt ezeken felül az a lehetőség is várja, hogy a szomszédos Ausztria és Szlovénia hasonlóan érdekes és élménydús helyeit is megismerhesse.
Vendégházunk, a szlovén határ közelsége miatt – alig 1 km – kiváló kiindulópontja lehet egy-egy ilyen kirándulásnak.

Éttermünk hosszú évek óta várja az őrségi ízekre vágyó vendégeket, és bizony sokszor merült fel az igény, milyen jó volna egy kellemes vacsora után helyben megszállni.
Ez az érdeklődés adta a lendületet ahhoz, hogy a 2010-es szezonra elkészült a kis Vendégház, majd az idei, 2011-es idegenforgalmi évre az étterem tetőterében levő Panzió, amivel tovább bővült a férőhelyek száma.

Szállóvendégeinknek lehetősége van reggelis illetve félpanziós ellátást kérni, amelyeket éttermünkben, kényelmes, hangulatos környezetben fogyaszthatnak el.

Az étterem teraszán ülve, valamint a Panzió ablakain kitekintve igazán kedves látványt nyújt a lámpaoszlopokon lakó gólyacsaládok megfigyelése. Gyerekeket, felnőtteket egyaránt elvarázsolnak ezek a madarak, hisz itt az őrségben nem található több ilyen hely, ahol egymás mellett, hosszan, minden oszlopon lakik egy-egy gólyacsalád.

A bevásárlást, önellátást megkönnyíti, hogy az étterem mellett kis élelmiszerbolt található, ami a vendéglő nyitvatartása idején, tehát akár este 10 órakor is vendégeink rendelkezésére áll.


Nagyobb térképre váltás

Árlista

Vendégházunk és Panziónk az Őrségben, Bajánsenyén található a Határcsárda Étterem udvarán, illetve tetőterén. Az Őrségbe érkezőt rengeteg élmény várja. Régmúlt korok építészeti öröksége, erdei séták, illatos szamócával, málnával, gombákkal. Hatalmas túrák gyalog, kerékpárral, vagy akár szekéren, lóháton. Erdőkkel övezett tavak fürdésre, horgászásra, feltöltődésre. Fazekasok, kópickötők, akik őrzik az ősök tudását, formavilágát. És nem utolsó sorban […]

Térkép

Kiindulási hely

Adja meg a helyet ahonnan indúlni szeretne:

Érkezési hely

Válassza ki az érkezési helyet: