Falusiszállásportál-Olcsó falusi szállások,vidéki szálláshelyek

Tókert Vendégház-Őriszentpéter

Szépséges ez a táj, egy csoda A nyugalom, az állandóan
zöld fű, az állandóság érzetét kelti életre.

Az üdülőházhoz több mint 1 hektár bekerített parkosított terület tartozik. Próbáljuk úgy kialakítani a ház körüli környezetet, hogy elegendő tér maradjon, fák, bokrok, virágok vegyék körül, erősítve a terület természetes határvonalát, az erdőszélét. Minden vendég, ha igényli, találjon egy-két magányos zugot, ha csak csendre-nyugalomra vágyik. A madárcsicsergős környezet szívet melengető, segíti a feltöltődést, kívül hagyva a világ gondjait, a zavartalan pihenés érdekében.

Őriszentpéter szeres településszerkezetű, dombokra épült,8 szerből áll.

Nevezetessége Templomszeren a XIII.században épített Árpádkori templom és a középkori téglaégető.

Szép igényesen kialakított, fontos helytörténeti emlék a Szikszay gyűjtemény.

Az ÉDEN díjas ŐRSÉG országunk egyik legszebb, varázslatos tájegysége, gyönyörű természeti, építészeti és kulturális értékekkel rendelkezik.

Nyitott, vendégszerető, egymásra figyelő, egymást becsülő emberek élnek itt, nehezen, de békésen és biztonságban. Harmóniában ezzel a gyönyörűséges érintetlen természeti környezettel, ami hazánknak ezt a hármashatáros csücskét jellemzi.

Vendégházunk az Őrség fővárosában, Őriszentpéteren várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeket. A ház 33 férőhelyes, 11 szobánk van. Apartmanos rendszerű.
Eloszlás szerint:
1 db 12 férőhelyes 3 szobás 2 fürdőszobás nappalis, minimum kiadási ára 8 férőhely
1 db 8 férőhelyes 3 szobás 1 fürdőszobás nappalis, minimum kiadási ára 6 férőhely
1 db 4 férőhelyes 2 szobás 1 fürdőszobás nappalis, minimum kiadási ára 4 férőhely
Az apartmanokban melegítési lehetőség van, TV, hűtőszekrény normál méretű
1 db 4 ágyas különbejáratú fürdőszobás szoba, TV,hűtőszekrény normál méretű
1 db 3 ágyas különbejáratú fürdőszobás szoba, TV,hűtőszekrény mini méretű
1 db 2 ágyas különbejáratú fürdőszobás szoba, TV,hűtőszekrény mini méretű

A teraszon és az erkélyen megfelelő számú asztal ill. pad található.
Az udvar bekerített, parkosított.
Bográcsolási, kinti főzési lehetőség adott, bográcsot és különböző sütögetőket hozni kell.

Egész évben nagy szeretettel várják Önt és családját a házigazdák:

Rimán László és Rimán Lászlóné

Árlista

Szépséges ez a táj, egy csoda A nyugalom, az állandóan zöld fű, az állandóság érzetét kelti életre. Az üdülőházhoz több mint 1 hektár bekerített parkosított terület tartozik. Próbáljuk úgy kialakítani a ház körüli környezetet, hogy elegendő tér maradjon, fák, bokrok, virágok vegyék körül, erősítve a terület természetes határvonalát, az erdőszélét. Minden vendég, ha igényli, találjon […]

Térkép

Kiindulási hely

Adja meg a helyet ahonnan indúlni szeretne:

Érkezési hely

Válassza ki az érkezési helyet: